A víz borrá történő átalakítása

János evangéliuma egy érdekes történetet mesél el, amely nagyjából Jézus földi szolgálatának kezdetén történt: elment egy esküvőre, ahol a vizet borrá változtatta. Ez a történet több szempontból is szokatlan: az ott történtek egy kis csodának tűnnek, inkább bűvészmutatványra, mint messianisztikus műre hasonlítanak. Bár megakadályozott egy kissé kínos helyzetet, nem foglalkozott olyan közvetlenül az emberi szenvedéssel, mint a Jézus által végzett gyógyításokkal. Ez egy magánjellegű csoda volt, amely a kedvezményezett tudta nélkül történt - ennek ellenére jel volt, amely feltárta Jézus dicsőségét (János 2,11).

Ennek a történetnek az irodalmi funkciója kissé rejtélyes. János többet tudott Jézus csodáiról, mint amennyit írásaiban valaha is figyelembe tudott volna venni, mégis éppen ezt választotta evangéliuma kezdetéül. Hogyan szolgál János célja meggyőzni minket arról, hogy Jézus a Krisztus (János 20,30:31)? Hogyan mutatja meg, hogy ő a Messiás, és nem (ahogy a zsidó Talmud később állította) varázsló?

Az esküvő Kana felé

Most nézzük meg közelebbről a történelmet. Esküvővel kezdődik Kánában, egy kis galileai faluban. Úgy tűnik, a helyszín nem annyira számít, inkább az, hogy esküvő volt. Jézus egy esküvő alkalmából tette meg első jelét Messiásként.

A zsidóság számára az esküvő volt a legnagyobb és legfontosabb ünnep – az egyhetes ünnepség az új család közösségen belüli társadalmi helyzetét jelezte. Az esküvők olyan ünnepek voltak, hogy az esküvői lakomát gyakran metaforikusan használták a messiási kor áldásainak leírására. Jézus maga is ezt a képet használta Isten országának leírására néhány példázatában.

A világi életben gyakran tett csodákat, hogy tisztázza a lelki igazságokat. Meggyógyította az embereket, hogy megmutassa, megvan a hatalma a bűnök megbocsátására. Megátkozta a fügefát, hogy jelezze Isten közelgő ítéletét, amely a templomot sújtja. Szombaton gyógyított, hogy megmutassa elsőbbségét ezen az ünnepen. Feltámasztotta a halottakat, hogy megmutassa, ő a feltámadás és az élet. Ezreket táplált, hogy aláhúzza: ő az élet kenyere. A csodában, amelyet látunk, bőséges áldást hozott egy násznépre, hogy megmutassa, ő lesz az, aki gondoskodik a Messiás lakomájáról Isten országában.

A bor elfogyott, Mária értesítette Jézust, mire Jézus így válaszolt: ... mi közöm hozzád? (V. 4, Zürich Biblia). Vagy más szóval: mi közöm hozzá? Még nem jött el az én órám. És ha nem is volt itt az ideje, Jézus cselekedett. Ezen a ponton János rámutat arra, hogy Jézus bizonyos mértékig megelőzi korát abban, amit tesz. A Messiás lakomája még nem jött el, és Jézus mégis cselekedett. A Messiás kora már jóval azelőtt elkezdődött, hogy tökéletességében felvirradt volna. Mária azt várta, hogy Jézus tegyen valamit; mert ő utasította a szolgákat, hogy tegyenek bármit, amit mond nekik. Nem tudjuk, hogy csodára gondolt-e, vagy egy rövid kitérőre a legközelebbi borpiac felé.

A rituális mosakodáshoz használt víz bor lesz

Most úgy volt, hogy hat kőből készült víztartály volt a közelben, de ezek eltértek a szokásos vizeskancsóktól. János elmondja, hogy a zsidók ezeket az edényeket használták rituális tisztálkodáshoz. (Tisztítási gyakorlatukhoz inkább a kőedényekből származó vizet részesítették előnyben az egyébként használt kerámiaedények helyett.) Mindegyikük több mint 80 liter vizet tartalmazott – túl sok ahhoz, hogy ki lehessen emelni és kiönteni. Mindenesetre hatalmas mennyiségű víz rituális mosdáshoz. Ezt a kánai esküvőt biztosan nagy léptékben ünnepelték!

A történetnek ez a része nagyon fontosnak tűnik – Jézus bizonyos vizet borrá akart alakítani a zsidó mosakodási szertartásokhoz. Ez a judaizmus változását szimbolizálta, sőt a rituális tisztálkodással is egyenlővé vált. Képzeld el, mi lett volna, ha a vendégek újra kezet akartak volna mosni – odamentek volna a vízedényekhez, és mindegyiket borral látták volna! Magához a rítusukhoz nem lett volna több víz. Így a Jézus vére általi lelki megtisztulás váltotta fel a rituális mosakodást. Jézus elvégezte ezeket a szertartásokat, és valami sokkal jobbra cserélte őket – ő maga. Mennyire illeszkedik; mert Jézus is teljesen igazolta és elavulttá tette a szertartásokat. A Messiás korában már nincs helye a rituális tisztálkodásnak. A szolgák ezután lefölöztek egy kis bort, és elvitték a vendéglátóshoz, aki ekkor így szólt a vőlegényhez: Mindenki először adja a jó bort, és ha megunja, annál kevesebbet; de a jó bort megőrizted mindeddig (7. v.).

Szerinted miért jegyezte le János ezeket a szavakat? Tanácsként a jövőbeli bankettekhez? Vagy csak azért, hogy megmutassa, Jézus jó bort készít? Nem, mármint a szimbolikus jelentésük miatt. A zsidók olyanok voltak, mint az emberek, akik túl sokáig ittak bort (miután elvégezték rituális tisztálkodásukat) ahhoz, hogy észrevegyék, valami jobb jött. Mária szavai: Nincs több borod (3. v.) nem jelképeznek mást, mint azt, hogy a zsidók szertartásainak már nem volt szellemi jelentése. Jézus hozott valami újat és jobbat.

A templom tisztítása

A téma elmélyítésére János az alábbiakban elmondja, hogyan űzte ki Jézus a kereskedőket a templom udvaráról. A bibliamagyarázók oldalakat hagynak ki azon a kérdésen, hogy vajon ez a templomi megtisztítás ugyanaz-e, mint amit a többi evangélium Jézus földi szolgálatának végének tulajdonítanak, vagy volt-e egy másik az elején. Bárhogy is legyen, John ezen a ponton számol be róla a mögötte meghúzódó szimbolikus jelentés miatt.

És János ismét a judaizmus kontextusába helyezi a történetet: ... közel volt a zsidók húsvétja (13. v.). És Jézus talált embereket a templomban, akik állatokat árultak és pénzt cseréltek ott – olyan állatokat, amelyeket a hívők felajánlottak a bűnök bocsánatára, és pénzt, amelyet a templomi adó fizetésére használtak fel. Jézus elkészített egy egyszerű csapást, és mindenkit kiűzött.

Meglepő, hogy egy ember az összes kereskedőt ki tudta kergetni. (Hol van a templomi rendőrség, ha szükség van rájuk?) Feltételezem, a kereskedők tudták, hogy nem ide valók, és a köznép közül sokan nem akarják, hogy itt legyenek – Jézus csak azt csinálta, amit az embereknek tenniük kellett már érezték, és a kereskedők tudták, hogy túlerőben vannak. Josephus leírja a zsidó vezetők egyéb próbálkozásait a templomi szokások megváltoztatására; ezekben az esetekben olyan felháborodás támadt az emberek között, hogy az erőfeszítéseket leállították. Jézusnak semmi ellene nem volt, ha az emberek áldozati céllal állatokat adtak el, vagy pénzt cseréltek templomi felajánlásokra. Az ezért felszámított cseredíjakról nem mondott semmit. Amit elítélt, az egész egyszerűen a kiválasztott helyszín volt: éppen Isten házát raktársá alakítják (16. v.). Hitből jövedelmező üzletet csináltak.

A zsidó vezetők tehát nem tartóztatták le Jézust – tudták, hogy az emberek helyeselték, amit tett –, hanem megkérdezték tőle, hogy mi adta fel erre a jogot (18. v.). De Jézus nem magyarázta el nekik, hogy miért nem a templom a megfelelő hely az ilyen nyüzsgésre, hanem egy teljesen új szempont felé fordult: rombolják le ezt a templomot, és három nap múlva hagyom, hogy újra felemelkedjen (19. v. Zürich Biblia) . Jézus a saját testéről beszélt, amit a zsidó vezetők nem ismertek. Így kétségtelenül nevetségesnek tartották a válaszát, de most sem tartóztatták le. Jézus feltámadása azt mutatja, hogy teljes felhatalmazása volt a templom megtisztítására, és szavai már a közeli pusztulásra utaltak. Amikor a zsidó vezetők megölték Jézust, a templomot is lerombolták; mert Jézus halála érvénytelenítette mindazokat a felajánlásokat, amelyeket korábban tettek. Az ezt követő harmadik napon Jézus feltámadt, és új templomot épített, templomát.

És sokan, mondja János, hittek Jézusban, mert látták a jeleit. Johannesban 4,54 állítólag ez a második karakter; ez véleményem szerint arra a következtetésre vezet, hogy a templomi megtisztításról nem a sorrendben számoltak be, mert ez jelzi, miről is szól valójában Krisztus szolgálata. Jézus véget vetett mind a templomi áldozatnak, mind a tisztító szertartásoknak – és a zsidó vezetők akaratlanul is segítettek neki, hogy megpróbálja fizikailag elpusztítani. Három napon belül azonban mindennek a vízből borrá kellett változnia – a halotti rituálénak a hit végső főzetévé kellett válnia.

Joseph Tkach