Isten még mindig szeret minket?

Legtöbben sok éven át olvastuk a Bibliát. Jó elolvasni az ismerős verseket, és úgy burkolózni beléjük, mintha meleg takaró lenne. Előfordulhat, hogy ismertségünk miatt figyelmen kívül hagyunk fontos részleteket. Ha éles szemmel és új szemszögből olvassuk őket, a Szentlélek segíthet abban, hogy többet láthassunk, és esetleg emlékeztethessünk olyan dolgokra, amelyeket elfelejtettünk.

Amikor újra olvastam az Apostolok Cselekedeteinek könyvét, egy részletre bukkantam, amelyet talán elolvashattál anélkül, hogy különösebben odafigyeltél volna rá: „És negyven évig tűrte a pusztában” (ApCsel 1).3,18 1984). Hallottam ezt a részt az emlékezetemben, és hallottam, hogy Istennek úgy kell elviselnie a jajgató és siránkozó izraelitákat, mintha nagy teher lettek volna számára.

De aztán elolvastam a hivatkozást: „És azt is megtapasztaltad, hogyan segített meg az Úr, a te Istened a pusztán át vezető úton. Egészen idáig úgy hordott téged, mint apát a gyermekét »(5. Mózes 1,31 Remény mindenkinek).

A Biblia 2017-es új Luther-fordításában ez áll: „És negyven évig hordozta őt a sivatagban” (ApCsel 13,18) vagy ahogy a MacDonald Commentary kifejti: „Gondoskodjon valakinek a szükségleteiről”. Isten minden bizonnyal ezt tette az izraelitákért, minden zúgolódásuk ellenére.

Fény derült rám. Természetesen vigyázott rájuk; volt étel, víz és cipő, ami nem kopott. Bár tudtam, hogy Isten nem éhezteti éhen, soha nem vettem észre, milyen közel és mélyen áll az életéhez. Annyira biztató volt olvasni, hogy Isten úgy hordozta népét, ahogy apa viszi fiát.

Néha úgy érezzük, hogy Isten nehezen visel el minket, vagy hogy betegen foglalkozik a mi és a folyamatos problémáinkkal. Úgy tűnik, imáink újra és újra ugyanazok, és folyamatosan elkapnak bennünket az ismerős bűnök. Még ha néha nyaggatunk is, és hálátlan izraelitákként viselkedünk, Isten gondoskodik rólunk, bármennyire is panaszkodunk; másrészt biztos vagyok benne, hogy inkább megköszönné, mintsem panaszkodna.

A teljes munkaidőben szolgáló keresztények, de minden keresztény, aki valamilyen módon szolgálja és támogatja az embereket, elfáradhat és kiéghet. Ebben a helyzetben az ember testvéreit elviselhetetlen izraelitáknak tekinti, ami "bosszantó" problémáik terheihez vezethet. Valamit elviselni annyit jelent, hogy tolerálsz valamit, ami nem tetszik, vagy elfogadunk valamit, ami rossz. Isten nem így lát minket! Mindannyian gyermekei vagyunk, és tisztelettudó, együttérző és szeretetteljes gondozásra szorulunk. A rajtunk átáramló szeretetével szerethetjük felebarátainkat, ahelyett, hogy csak elviselnénk őket. Ha szükséges, képesek leszünk valakit cipelni, ha útjában már nem elég az ereje.

Hagyja, hogy emlékeztesse magát arra, hogy Isten nemcsak a sivatagban törődött népével, hanem személyesen is szeretetteljes karjaiban tart. Folytatja és tovább viszi, és nem hagyja abba a szeretetet és törődést veled, még akkor sem, ha panaszkodsz és elfelejtesz hálás lenni. Isten feltétlen szeretete egész életedben körülvesz, függetlenül attól, hogy tudsz róla, vagy sem.

Tammy Tkach