Az együttélés Istennel

394 együttélés IstennelIm 2. Az i.sz. . században Marcion javasolta az Ószövetség (ÓSZ) eltörlését. Lukács evangéliuma és néhány páli levél segítségével összeállította saját változatát az Újszövetségről (ÚSZ), de eltávolított minden idézetet az ÓSZ-ből, mert úgy vélte, hogy az ÓSZ-i Istennek nincs nagy jelentősége; ő csak Izrael törzsi istene. E nézet elterjedése miatt Marciont kizárták a gyülekezeti közösségből. A korai egyház ezután elkezdte összeállítani saját szentírási kánonját, amely a négy evangéliumból és Pál összes leveléből állt. Az egyház az ÓSZ-t is a Biblia részeként tartotta meg, szilárdan meg van győződve arról, hogy annak tartalma segít megérteni, ki volt Jézus, és mit tett üdvösségünkért.

Sokak számára az Ószövetség meglehetősen zavaros - így ellentétben az NT-vel. Úgy tűnik, a hosszú történelem és a sok háború nem sok köze van Jézushoz vagy korunk keresztény életéhez. Egyrészt vannak az OT-ben betartandó parancsolatok és rendeletek, másrészt úgy tűnik, hogy Jézus és Pál teljesen eltér ettől. Egyrészt az ókori judaizmusról olvasunk, másrészt a kereszténységről.

Vannak felekezetek, amelyek komolyabban veszik az ÓSZ-t, mint a többi felekezet; a szombatot "hetedik napként" tartják, betartják az izraeliták táplálkozási törvényeit, és még a zsidó ünnepek egy részét is megünneplik. Más keresztények egyáltalán nem olvassák az Ószövetséget, és inkább az elején említett Marcionhoz hasonlítanak. Néhány keresztény még antiszemita is. Sajnos, amikor a nácik uralták Németországot, ezt a hozzáállást támogatták az egyházak. Ez az ÓSZ-szel és a zsidókkal szembeni ellenszenvben is megmutatkozott.

Ennek ellenére az Ószövetség írásai tartalmaznak kijelentéseket Jézus Krisztusról (Jn 5,39; Lukács 24,27), és jól tesszük, ha meghalljuk, mit mondanak nekünk. Azt is felfedik, hogy mi az emberi lét nagyobb célja, és miért jött Jézus, hogy megmentsen minket. Az Ó- és Újszövetség arról tanúskodik, hogy Isten közösségben akar élni velünk. Az Édenkerttől az Új Jeruzsálemig Isten célja, hogy harmóniában éljünk vele.

Eden kertjében

Im 1. Mózes könyve leírja, hogyan teremtette meg egy mindenható Isten az univerzumot egyszerűen a dolgok elnevezésével. Isten azt mondta: "Legyen, és így volt." Kiadta a parancsot, és ez megtörtént. Ezzel szemben beszámol erről 2. fejezet a 1. Mózes könyve egy istenről, aki bemocskolta a kezét. Belépett a teremtményébe, és embert formált a földből, fákat ültetett a kertbe, és társat készített az embernek.

A transzkriptumok egyike sem ad átfogó képet arról, hogy mi történik, de az egyik és ugyanazon Isten különböző aspektusai láthatók. Annak ellenére, hogy képes volt mindent megtenni a szaván keresztül, úgy döntött, hogy személyesen beavatkozik a nép teremtésébe. Beszélt Ádámmal, elhozta az állatokat, és mindent elrendezett, hogy örömmel töltsön el vele egy társat.

Bár az 3. fejezet a 1. Mózes könyve tragikus fejleményről számol be, mivel ez is jobban mutatja Isten vágyát az emberek után. Miután az emberek először vétkeztek, Isten ugyanúgy átment a kerten, mint általában (1Móz 3,8). A Mindenható Isten emberi formát öltött, és lépteit hallani lehetett. Ha akart volna, felbukkanhatott volna a semmiből, de úgy döntött, hogy emberi módon találkozik a férfival és a nővel. Nyilvánvalóan nem lepte meg; Isten sokszor járt már velük a kertben, és beszélt velük.

Eddig nem tudtak félelemről, de most legyőzte a félelmet, és elrejtették. Annak ellenére, hogy elkerülték az Istennel való kapcsolatot, Isten nem. Dühösen visszavonult volna, de nem adta fel a teremtményeit. A mennydörgés nem volt zavaró villanása, másrészt az isteni harag kifejezés.

Isten megkérdezte a férfit és a nőt, hogy mi történt, és ők válaszoltak. Ezután elmagyarázta nekik, hogy tetteik milyen következményekkel járnak. Aztán ruhát adott (1Móz 3,21) és gondoskodtak arról, hogy ne kelljen örökké elidegenedett állapotukban és szégyenükben maradniuk (1Mózes 3,22-23). A Genezisből tanulunk Isten beszélgetéseiről Káinnal, Noéval, Abrámmal, Hágárral, Abimélekkel és másokkal. Különösen fontos számunkra Isten Ábrahámnak tett ígérete: „Szövetségemet kötöm köztem és közted, valamint a te leszármazottaid között a következő nemzedékekre, örök szövetségül” (1Mózes 1 Kor.7,1-8.). Isten megígérte, hogy állandó kapcsolatban lesz népével.

A nép megválasztása

Sokan ismerik Izrael népének Egyiptomból való kivonulásának történetének fő vonásait: Isten hívta Mózest, csapásokat hozott Egyiptomra, Izraelt a Vörös-tengeren keresztül a Sínai-hegyig vezette, és ott adta át nekik a tízparancsolatot. Gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hogy Isten miért tette mindezt. Isten így szólt Mózeshez: „Népem közé veszlek, és Istened leszek” (2Móz 6,7). Isten személyes kapcsolatot akart kialakítani. Személyes szerződéseket, például házasságot kötöttek akkoriban a következő szavakkal: „Te leszel a feleségem, én pedig a férjed”. Az örökbefogadásokat (általában öröklési céllal) a következő szavakkal pecsételték le: "Te leszel a fiam, én pedig az apád leszek." Amikor Mózes a fáraóval beszélt, Istent idézte: „Izrael az én elsőszülött fiam; és megparancsolom neked, hogy engedd el a fiamat, hogy szolgáljon engem.” (2Móz 4,22-23). Izrael népe az ő gyermekei – családja – voltak, akik hányással voltak felruházva.

Isten olyan szövetséget ajánlott fel népének, amely lehetővé tette a közvetlen hozzáférést2. Mózes 19,5-6) – de a nép megkérdezte Mózest: „Te beszélsz velünk, mi hallani akarunk; de ne engedd, hogy Isten szóljon hozzánk, különben meghalunk” (2Mózes 20,19:2). Ádámhoz és Évához hasonlóan őt is hatalmába kerítette a félelem. Mózes felmászott a hegyre, hogy további utasításokat kapjon Istentől (2Kor4,19). Ezután kövesse a tabernákulumról, annak berendezéséről és az istentiszteleti szertartásokról szóló különböző fejezeteket. Mindezen részletek közepette nem szabad figyelmen kívül hagynunk az egész célját: „Szentélyré tesznek engem, hogy közöttük lakhassak” (2Mózes 2 Kor.5,8).

Isten az édenkerttől kezdve, az Ábrahámnak tett ígéreteken, a rabszolgaságból való népválasztáson át az örökkévalóságig közösségben kíván élni népével. A tabernákulum volt az, ahol Isten lakott, és hozzáférhetett népéhez. Isten ezt mondta Mózesnek: „Az izraeliták között lakom, és Istenük leszek, hogy megtudják, hogy én, az Úr, vagyok az ő Istenük, aki kihoztam őket Egyiptom földjéről, hogy közöttük lakjak” (2Móz 2).9,45-46.).

Amikor Isten vezetést adott Józsuénak, megparancsolta Mózesnek, hogy mit mondjon neki: "Maga az Úr, a te Istened megy veled, és nem fordítja el kezét, és nem hagy el téged."5. Mózes 31,6-8.). Ez az ígéret ma is vonatkozik ránk (Zsidók 13,5). Ezért teremtette Isten kezdettől fogva az embereket, és elküldte Jézust a mi üdvösségünkre: Mi az Ő népe vagyunk. Velünk akar élni.    

Michael Morrison


pdfAz együttélés Istennel