Semmi sem elválaszt minket Isten szeretetétől

Újra és újra „Pál a Római levélben azzal érvel, hogy Krisztusnak köszönhetjük, hogy Isten megigazultnak tart bennünket. Bár néha vétkezünk, ezeket a bűnöket a régi énünkhöz számítják, amelyet Krisztussal együtt keresztre feszítettek; a mi bűneink nem számítanak bele, hogy kik vagyunk Krisztusban. Kötelességünk a bűn elleni küzdelem – nem azért, hogy üdvözüljünk, hanem mert már Isten gyermekei vagyunk. A 8. fejezet utolsó részében Pál a mi dicsőséges jövőnkre fordítja figyelmét.

Az egész teremtés vár ránk

A keresztény élet nem könnyű. A bűn elleni küzdelem nem könnyű. A tartós üldözés nem könnyű. Megbirkózni a mindennapokkal egy bukott világban, a romlandó emberekkel, megnehezíti az életünket. Pál mégis azt mondja: „A mai nap szenvedéseit nem érdemes összehasonlítani azzal a dicsőséggel, amely kinyilatkoztat bennünk” (18. vers). Amilyen Jézusé volt, olyan az öröm számunkra is – a jövő olyan csodálatos, hogy jelenlegi megpróbáltatásaink jelentéktelennek tűnnek.

De nem csak mi profitálunk belőle. Pál azt mondja, hogy Isten tervének kozmikus hatóköre van, ami bennünk munkálódik: „Mert a teremtmények izgatott várakozása arra vár, hogy Isten fiai megjelenjenek” (19. vers). A teremtés nemcsak arra vágyik, hogy dicsőségben lásson minket, hanem maga a teremtés is meg lesz áldva a változással, ahogy Isten terve megvalósul, ahogy Pál a következő versekben mondja: „A teremtés romlásnak van kitéve... de a reményen; mert a teremtés is szabadul a romlás rabságából Isten fiainak dicsőséges szabadságába” (20-21. vers).

A teremtés most hanyatlóban van, de nem ennek kellene lennie. Ha a feltámadáskor megkapjuk azt a dicsőséget, amely jogosan Isten fiait illeti meg, akkor a világmindenség is megszabadul valahogyan a rabságból. Az egész univerzumot megváltották Jézus Krisztus munkája által (kolossé levél 1,19-20.).

Beteg várakozás

Bár az árat már kifizették, még nem látunk mindent úgy, ahogy Isten befejezi. „Most az egész teremtés nyög állapota alatt, mintha szülne” (Róm 8,22 NGÜ). A teremtés úgy szenved, mintha szülési fájdalmai lennének, hiszen ez alkotja az anyaméhet, amelybe beleszületünk. Nemcsak ez, „de mi magunk is, akik a Lélek zsengéit kaptuk, még mindig bensőnkben nyögünk, várva a fiúvá fogadást és testünk megváltását” (23. vers). Annak ellenére, hogy a Szentlélek az üdvösség biztosítékaként adatott nekünk, mi is küzdünk, mert üdvösségünk még nem teljes. Küzdünk a bűnnel, küzdünk a fizikai korlátokkal, fájdalommal és szenvedéssel – még akkor is, ha örülünk annak, amit Krisztus értünk tett.

Az üdvösség azt jelenti, hogy testünk többé nincs kitéve a korrupciónak (1. Korinthus 15,53) újjászületik és dicsőséggé változik. A fizikai világ nem szemét, amelyet el kell dobni – Isten jóvá tette, és újra újjá fogja tenni. Nem tudjuk, hogyan támadnak fel a testek, és nem ismerjük a megújult univerzum fizikáját sem, de bízhatunk a Teremtőben, hogy befejezi munkáját.

Még nem látunk tökéletes teremtést sem az univerzumban, sem a földön, sem a testünkben, de bízunk benne, hogy minden átalakul. Ahogy Pál mondta: „Mert bár üdvözültünk, mégis reménységben vagyunk. De a látható remény nem remény; mert hogyan reménykedhet az ember abban, amit lát? De ha abban reménykedünk, amit nem látunk, akkor türelmesen várunk” (Róm 8,24-25.).

Türelemmel és szorgalommal várjuk testünk feltámadását, ha örökbefogadásunk befejeződött. Abban a helyzetben élünk, hogy már, de még nem: már megváltott, de még nem teljesen megváltott. Már mentesek vagyunk az elítéléstől, de nem teljesen a bűntől. Már a királyságban vagyunk, de még nincs a maga teljességében. Az eljövendő kor aspektusaival élünk, miközben még mindig ennek a kornak a vonatkozásaival küzdünk. „Hasonlóképpen a Lélek is megsegíti gyengeségünket. Mert nem tudjuk, mit imádkozzunk, ahogy kellene; de maga a Lélek esedez értünk kimondhatatlan nyögéssel” (26. vers). Isten ismeri korlátainkat és frusztrációinkat. Tudja, hogy a testünk gyenge. Még ha szellemünk hajlandó is, Isten Lelke közbenjár értünk, még olyan szükségletekért is, amelyeket nem lehet szavakba önteni. Isten Lelke nem távolítja el gyengeségünket, hanem megsegít minket gyengeségünkben. Áthidalja a szakadékot a régi és az új között, a között, amit látunk, és amit elmagyarázott nekünk. Például vétkezünk, bár jót akarunk tenni (7,14-25). Látjuk a bűnt az életünkben, de Isten igaznak nyilvánít minket, mert Isten látja a végeredményt, még akkor is, ha a folyamat még csak most kezdődött.

Annak ellenére, hogy eltérés van aközött, amit látunk és amit akarunk, bízhatunk a Szentlélekben, hogy megteszi azt, amit nem tudunk megtenni. Végig fog látni minket. „De aki a szívet vizsgálja, az tudja, hová irányul a szellem elméje; mert úgy ábrázolja a szenteket, ahogy az Istennek tetsző."8,27). A Szentlélek mellettünk áll, és segít, hogy magabiztosak lehessünk!

Célja szerint elhívva Próbák, gyengeségeink és bűneink ellenére „tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, azoknak, akiket az ő szándéka szerint hívott el” (28. vers). Isten nem okoz mindent, hanem megengedi, és szándéka szerint dolgozik velük. Terve van velünk, és biztosak lehetünk benne, hogy be fogja fejezni bennünk a munkáját (Filippi levél 1,6).

Isten előre eltervezte, hogy olyanokká váljunk, mint az Ő Fia, Jézus Krisztus. Elhívott tehát minket az evangélium által, megigazított minket Fia által, és egyesített vele az ő dicsőségében: „Akiket kiválasztott, azokat is eleve elrendelte, hogy Fia hasonlatosságára legyenek, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. . De akiket eleve elrendelt, azokat el is hívta; de akit elhívott, azt meg is igazította; de akit megigazított, azt meg is dicsőítette” (Róm 8,29-30.).

A kiválasztás és az eleve elrendelés jelentéséről heves vita folyik, de ezek a versek nem teszik egyértelművé a vitát, mert Pál itt (és sehol máshol) nem ezekre a kifejezésekre összpontosít. Például Pál nem kommentálja, hogy Isten megengedi-e az embereknek, hogy elutasítsák az általa tervezett dicsőítést. Itt, amikor Pál evangélium hirdetésének csúcspontjához közeledik, Pál meg akarja nyugtatni az olvasókat, hogy nem kell aggódniuk üdvösségük miatt. Ha elfogadják, az övék is lesz. És a retorikai pontosítás kedvéért Pál még arról is beszél, hogy Isten már megdicsőítette őket a múlt idő használatával. Olyan jó, mint történt. Még ha küzdünk is ebben az életben, a következőben számíthatunk a megdicsőülésre.

Több, mint pusztító

"Mit fogunk mondani erről? Ha Isten mellettünk van, ki lehet ellenünk? Aki nem kímélte saját fiát, hanem mindannyiunkért feladta – hogyan ne adna nekünk mindent vele együtt? (31-32. vers). Mivel Isten odáig ment, hogy a Fiát adta értünk, amikor még bűnösök voltunk, biztosak lehetünk benne, hogy mindent megad nekünk, amire szükségünk van, hogy ez megtörténjen. Biztosak lehetünk benne, hogy nem fog ránk haragudni, és nem veszi el az ajándékát. „Ki fogja hibáztatni Isten választottait? Isten azért van itt, hogy megigazítson” (33. vers). Senki sem hibáztathat minket az Ítélet Napján, mert Isten ártatlannak nyilvánított minket. Senki sem ítélhet el minket, mert Krisztus, a mi Megváltónk közbenjár értünk: „Ki fog elítélni? Itt van Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt, aki fel is támadt, aki az Isten jobbján van, és közbenjár értünk” (34. vers). Nemcsak a bűneinkért van áldozatunk, hanem élő Megváltónk is, aki folyamatosan velünk van a dicsőség felé vezető úton.

Pál szónoki készsége nyilvánvaló a fejezet megindító csúcspontjában: „Ki választ el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy nyomorúság, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy kard? Ahogy meg van írva (4. zsoltár4,23): »A te kedvedért ölnek minket egész nap; levágandó juhoknak számítunk” (35-36. vers). Elválasztanak bennünket a körülmények Istentől? Ha megölnek minket a hitért, elvesztettük a csatát? Semmi esetre sem, mondja Pál: „Mindenben többen vagyunk, mint győztesek az által, aki oly nagyon szeretett minket” (Elberfelder 37. vers). Még fájdalomban és szenvedésben sem vagyunk vesztesek – jobbak vagyunk a győzteseknél, mert részt veszünk Jézus Krisztus győzelmében. Győzelemdíjunk – örökségünk – Isten örök dicsősége! Ez az ár végtelenül magasabb, mint a költség.

„Mert biztos vagyok benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem hatalmak, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem eljövendők nem választhatnak el minket Isten szeretetétől, amely a mi Krisztus Jézusban van. Uram" (38-39. vers). Istent semmi sem akadályozhatja meg a velünk kapcsolatos tervétől. Semmi sem választhat el minket az ő szerelmétől! Bízhatunk abban az üdvösségben, amelyet Ő adott nekünk.

Michael Morrison