Hálaadás

A hálaadást, az Egyesült Államok egyik legfontosabb ünnepét november negyedik csütörtökén tartják. Ez a nap az amerikai kultúra központi része, és összehozza a családokat a hálaadás ünneplésére. A hálaadás történelmi gyökerei 1620-ig nyúlnak vissza, amikor a zarándokatyák a mai USA területére költöztek a Mayflower nevű nagy vitorlás hajóval. Ezek a telepesek egy rendkívül kemény első telet éltek át, amikor a zarándokok körülbelül fele meghalt. A túlélőket a szomszédos wampanoag bennszülöttek támogatták, akik nemcsak élelemmel látták el őket, hanem megmutatták nekik, hogyan kell termeszteni őshonos növényeket, például kukoricát. Ez a támogatás bőséges termést eredményezett a következő évben, biztosítva a telepesek túlélését. A telepesek hálásan e segítségért megtartották az első hálaadó lakomát, amelyre meghívták a bennszülötteket.

A hálaadás szó szerint azt jelenti: hálaadás. Ma Európában a Hálaadás egy túlnyomórészt egyházi fesztivál, melynek istentisztelete során az oltárt gyümölcsökkel, zöldségekkel, gabonával, sütőtökkel és kenyérrel díszítik. Énekkel és imával az emberek hálát adnak Istennek ajándékaiért és a termésért.

Nekünk, keresztényeknek a hála elsődleges oka Isten legnagyobb ajándéka: Jézus Krisztus. Tudásunk arról, hogy kicsoda Jézus és a benne talált identitás, valamint a kapcsolatok megbecsülése erősíti a hálánkat. Ez tükröződik Charles Spurgeon brit baptista prédikátor szavaiban: „Hiszem, hogy van valami, ami még a hálaadás ünnepénél is értékesebb. Hogyan valósítjuk meg ezt? Általános jókedvvel, engedelmeskedve annak parancsának, akinek irgalmasságában élünk, kitartó örömünkben az Úrban, és vágyainkat az Ő akaratának vetjük alá."

Jézus Krisztus áldozatáért és a vele való megbékélésünkért való hálából részt veszünk az úrvacsora keresztény ünnepén. Ezt az ünneplést egyes gyülekezetekben Eucharisztiaként ismerik (εὐχαριστία jelentése: hálaadás). Kenyérrel és borral, Jézus testének és vérének jelképeivel kifejezzük hálánkat és ünnepeljük életünket Krisztusban. Ez a hagyomány a zsidó húsvétból ered, amely Isten üdvözítő cselekedeteire emlékezik Izrael történelmében. A húsvét ünnepének lényeges része a „Dayenu” (héberül „elég lett volna”) himnusz eléneklése, amely tizenöt versben írja le Isten Izraelért végzett megmentő munkáját. Hasonlóan ahhoz, ahogy Isten megmentette Izraelt a Vörös-tenger kettéválasztásával, Krisztus üdvösséget kínál nekünk a bűntől és a haláltól. A zsidó szombat, mint pihenőnap, a kereszténységben tükröződik a Krisztusban való pihenésben. Isten korábbi jelenléte a templomban most a hívőkben a Szentlélek által történik.

A hálaadás jó alkalom arra, hogy szünetet tartsunk, és elgondolkozzunk saját „Dayenu”-nkon: „Isten végtelenül többet tud tenni értünk, mint amit valaha is kérnénk vagy elképzelnénk. „Oly hatalmas az az erő, amellyel munkálkodik bennünk” (Efézus levél 3,20 Good News Biblia).

Az Atyaisten a Fiát adta, akiről ezt mondta: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Máté 3,17).

Az Atyának engedelmeskedve Jézus hagyta magát keresztre feszíteni, meghalt és eltemették. Az Atya erejével Jézus feltámadt a sírból, harmadnapon feltámadt, és legyőzte a halált. Ezután felment a mennyei Atyához. Hiszem, hogy az Isten, aki mindezt megtette, és továbbra is sokkal többet tesz az életünkben, mint amit el tudunk képzelni. Bár hasznos olvasni Isten munkájáról az ókori Izraelben, gyakran el kell gondolkodnunk Jézus Krisztus irgalmasságán a mai életünkben.

Az alapvető igazság az, hogy Mennyei Atyánk szeret minket, és törődik velünk. Ő a nagy adakozó, aki korlátlanul szeret minket. Amikor felismerjük, hogy ilyen tökéletes áldásokban részesülünk, meg kell állnunk, és el kell ismernünk Mennyei Atyánkat, mint minden jó és tökéletes ajándék forrását: „Minden jó ajándék és minden tökéletes ajándék felülről száll alá, a világosság Atyjától. akit nincs változás, sem világosság és sötétség változása” (Jakab 1,17).

Jézus Krisztus véghezvitte azt, amit mi soha nem tudtunk volna megtenni magunkért. Emberi erőforrásaink soha nem lesznek képesek megszabadítani minket a bűntől. Amikor családként és barátként összegyűlünk, használjuk fel ezt az éves eseményt arra, hogy alázattal és hálával hajoljunk meg Urunk és Megváltónk előtt. Adjunk hálát Istennek azért, amit tett, amit tesz és amit tenni fog. Kötelezzük el magunkat, hogy időnket, kincseinket és tehetségünket az Ő királyságának munkájának szenteljük, amelyet az Ő kegyelme végez.

Jézus hálás ember volt, aki nem panaszkodott amiatt, amije nem volt, hanem egyszerűen Isten dicsőségére használta fel azt, amije volt. Nem volt sok ezüstje vagy aranya, de amije volt, azt odaadta. Gyógyulást, megtisztulást, szabadságot, megbocsátást, együttérzést és szeretetet adott. Önmagát adta – életében és halálában. Jézus továbbra is főpapunkként él, hozzáférést biztosít az Atyához, biztosítékot, hogy Isten szeret minket, reményt ad visszatérésére, és önmagát adja nekünk.

Joseph Tkach

További cikkek a háláról:

Hálás ima

Jézus az elsõ