A bányák, Salamon király részei 22

395 bányák koenig salomos rész 22– Nem rendeltél fel, ezért elhagyom a templomot – keserűséggel a hangjában keserűséggel kesergett Jason, amit még nem hallottam. „Sokat tettem ezért a gyülekezetért – bibliatanulmányozást tanítottam, betegeket látogattam, és miért a fenéért csináltak mindent... elrendeltek? A prédikációi altatóak, a bibliaismerete szegényes, és durva is!” Jason keserűsége meglepett, de a felszínen valami sokkal komolyabb dolgot tárt fel: a büszkeségét.

Az a fajta büszkeség, amelyet Isten gyűlöl (Példabeszédek 6,16-17), túlbecsüli önmagát és leértékeli másokat. A közmondásokban 3,34 Salamon király rámutat, hogy Isten „kigúnyolja azokat, akik gúnyolódnak”. Isten szembeszáll azokkal, akiknek életmódja miatt szándékosan nem hagyatkoznak Isten segítségére. Mindannyian küzdünk a büszkeséggel, ami gyakran olyan finom, hogy észre sem vesszük, hogy hatással van rá. – De – folytatja Salamon – kegyelmet fog adni az alázatosoknak. A mi választásunk. Hagyhatjuk, hogy a büszkeség vagy az alázat vezesse gondolatainkat és viselkedésünket. Mi az alázat és mi az alázatosság kulcsa? Hol is kezdjem Hogyan választhatjuk az alázatot és fogadhatjuk el mindazt, amit Isten adni akar nekünk?

Többszörös vállalkozó és szerző, Steven K. Scott egy több millió dolláros vállalkozó történetét meséli el, aki több ezer embert foglalkoztatott. Annak ellenére, hogy mindene megvolt, amit pénzért meg lehetett venni, boldogtalan volt, keserű és szűkszavú. Alkalmazottai, még a családja is ellenszenvesnek találta. Felesége nem bírta tovább agresszív viselkedését, és megkérte lelkészét, hogy beszéljen vele. Miközben a lelkész hallgatta a férfi előadásait az elért eredményeiről, hamar rájött, hogy a büszkeség uralja ennek az embernek a szívét és elméjét. Azt állította, hogy cégét a semmiből egyedül építette fel. Keményen dolgozott volna, hogy megszerezze a főiskolai diplomát. Eldicsekedett azzal, hogy mindent maga csinált, és nem tartozik senkinek. A lelkész ekkor megkérdezte tőle: „Ki cserélte a pelenkáját? Ki etetett téged kisbabaként? Ki tanított meg írni és olvasni? Ki adta neked azokat a munkákat, amelyek lehetővé tették tanulmányaid befejezését? Ki szolgálja fel az ételt a kantinban? Ki takarítja a WC-t a társaságodban?” A férfi zavartan lehajtotta a fejét. Néhány pillanattal később könnyes szemekkel bevallotta: „Most, ha belegondolok, rájöttem, hogy nem egyedül csináltam az egészet. Mások kedvessége és támogatása nélkül valószínűleg semmit sem értem volna el. A lelkész megkérdezte tőle: "Nem gondolod, hogy megérdemelnek egy kis hálát?"

A férfi szíve változott, látszólag egy napról a másikra. A következő hónapokban köszönetet írt minden alkalmazottjának és mindazoknak, akik emlékeztek, hogy hozzájárultak az életéhez. Nemcsak mélyen érezte a hálát, hanem mindenkit tisztelettel és elismeréssel kezelt. Egy éven belül más személy lett. Az öröm és a béke váltotta ki a haragot és a zűrzavart a szívében. Évre fiatalabbnak látszott. Munkatársainak tetszett neki, mert tisztelettel és tisztelettel bánik velük, ami a valódi alázatosságnak köszönhetően most kiváltott.

Isten kezdeményezésének teremtményei Ez a történet megmutatja nekünk az alázat kulcsát. Ahogy a vállalkozó megértette, hogy nem tud semmit elérni mások segítsége nélkül, úgy nekünk is meg kell értenünk, hogy az alázat abból a felismerésből indul ki, hogy Isten nélkül semmit sem tehetünk. Létezésünkre nem volt befolyásunk, és nem dicsekedhetünk vagy állíthatunk, hogy bármi jót is produkáltunk magunktól. Isten kezdeményezésének köszönhetően teremtmények vagyunk. Bűnösök voltunk, de Isten kezdeményezte, odalépett hozzánk, és bemutatott nekünk leírhatatlan szeretetét (1 János 4,19). Nélküle semmit sem tehetünk. Csak annyit tehetünk, hogy kimondjuk: „Köszönöm”, és megnyugodhatunk az igazságban, mint a Jézus Krisztusban elhívottak – elfogadva, megbocsátva és feltétel nélkül szeretve.

Egy másik módszer a nagyság mérésére Tegyük fel a kérdést: "Hogyan lehetek alázatos?" Mondások 3,34 annyira igaz és időszerű volt közel 1000 évvel azután, hogy Salamon megírta bölcs szavait, hogy János és Péter apostolok utaltak rá tanításaikban. Levelében, amely gyakran foglalkozik az alávetettséggel és a szolgálattal, Pál ezt írja: „Öltözzetek fel mindnyájatokat alázattal” (1 Péter 5,5; Mészáros 2000). Ezzel a metaforával Péter egy különleges kötényre kötő szolga képét használja, ezzel is kimutatva szolgálatkészségét. Péter azt mondta: „Legyetek készen mindnyájan, hogy alázatosan szolgáljuk egymást.” Péter kétségtelenül az utolsó vacsorára gondolt, amikor Jézus kötényt húzott, és megmosta a tanítványok lábát (János 1 Kor.3,4-17). A János által használt „felövezni” kifejezés ugyanaz, mint Péter. Jézus levette a kötényt, és mindenki szolgájává tette magát. Letérdelt és megmosta a lábukat. Ezzel egy új életmódot vezetett be, amely a nagyszerűséget azzal méri, hogy mennyire szolgálunk másokat. A büszkeség lenéz másokat, és azt mondja: „Szolgálj engem!” Az alázatosság meghajol mások előtt, és azt mondja: „Hogyan szolgálhatlak?” Ez az ellenkezője annak, ami a világban történik, ahol arra kérik az embert, hogy manipuláljon, hogy kitűnjön és tegye magát. jobb fényben mások előtt. Egy alázatos Istent imádunk, aki letérdel a teremtményei előtt, hogy szolgálja őket. Ez elképesztő!

"Tedd úgy, ahogy én tettem veled" Az alázatosság nem azt jelenti, hogy alávalóbbnak tartjuk magunkat, vagy rossz véleménnyel vagyunk tehetségünkről és jellemünkről. Természetesen nem arról van szó, hogy semminek és senkinek tünteted fel magad. Mert ez elvetemült büszkeség lenne, amely alig várja, hogy alázatosságáért dicséretet kapjanak! Az alázatosságnak semmi köze a védekezéshez, az utolsó szó kimondásához, vagy mások lekicsinyléséhez, hogy a felsőbbrendűséget demonstrálja. A büszkeség úgy fúj fel bennünket, hogy függetlennek érezzük magunkat Istentől, fontosabbnak tartjuk magunkat, és szem elől tévesztjük Őt. Az alázatosság arra késztet bennünket, hogy alárendeljük magunkat Istennek, és felismerjük, hogy teljes mértékben tőle függünk. Ez azt jelenti, hogy nem magunkat nézzük, hanem teljes figyelmünket Istenre fordítjuk, aki szeret minket, és jobban néz ránk, mint mi.

Miután megmosta tanítványai lábát, Jézus azt mondta: „Tegyétek úgy, ahogy én tettem veletek.” Nem azt mondta, hogy a szolgálat egyetlen módja az, ha megmosod mások lábát, hanem példát adott nekik, hogyan kell élni. Az alázat folyamatosan és tudatosan keresi a szolgálati lehetőségeket. Segít elfogadni azt a valóságot, hogy Isten kegyelméből mi vagyunk az Ő edényei, hordozói és képviselői a világban. Teréz anya a „cselekvő alázatosság” példája volt. Azt mondta, hogy látta Jézus arcát mindenki arcán, akinek segített. Lehet, hogy nem minket hívnak el a következő Teréz anyának, de egyszerűen jobban kell foglalkoznunk a körülöttünk élők szükségleteivel. Valahányszor kísértésbe esünk, hogy túl komolyan vegyük magunkat, jó felidézni Helder Camara érsek szavait: „Amikor nyilvánosan megjelenek, és nagyszámú közönség tapsol és ujjong, Krisztushoz fordulok, és csak azt mondom neki: Uram, ez diadalmas belépésed Jeruzsálembe! Én csak a kis szamár vagyok, akin lovagolsz."        

Gordon Green


pdfA bányák, Salamon király részei 22