A templom irányítási struktúrája

Az egyház feje Jézus Krisztus. Kijelenti az Atya akaratát az Egyháznak a Szentlélek által. A szentírásokon keresztül a Szentlélek tanítja és felhatalmazza az egyházat, hogy szolgálja a közösségek szükségleteit. A Worldwide Church of God igyekszik követni a Szentlélek vezetését gyülekezeteinek gondozásában, valamint a vének, diakónusok és diakónusok és vezetők kinevezésében. (Kolossé 1,18; Efézusi levél 1,15-23; János 16,13-15; Efézusi levél 4,11-16)

Vezetés az egyházban

Mivel igaz, hogy minden kereszténynek van Szent Szelleme és a Szentlélek mindannyiunkat tanítja, van-e valamilyen irányítás az Egyházban? Nem lehetne több kereszténynek tekinteni, mint egyenlő egyenlőségű csoportot, ahol mindenki képes bármilyen szerepet betölteni?

Különféle bibliai versek, mint pl 1. Johannes 2,27, megerősíteni látszik ezt az elképzelést – de csak akkor, ha kiragadjuk a szövegkörnyezetből. Például amikor János azt írta, hogy a keresztényeknek nincs szükségük senkire, hogy tanítsa őket, vajon úgy értette, hogy nem ő taníthatja őket? Azt mondta, hogy ne figyelj oda arra, amit írok, mert nincs szükséged sem rám, sem másra tanárként? Persze nem erre gondolt.

John írta ezt a levelet, mert ezeket az embereket tanítani kellett. Figyelmeztette az olvasóit a gnoszticizmus ellen, az a hozzáállás, hogy a titkos doktrínákon keresztül történő üdvösség megvalósítható. Azt mondta, hogy a kereszténység igazságai már ismertek az egyházban. A hívőknek nem lenne szükségük titkos tudásra, amit a Szentlélek már eljuttatott az egyházhoz. János nem azt mondta, hogy a keresztények vezetők és tanárok nélkül tudnának.

Minden kereszténynek személyes felelőssége van. Mindenkinek meg kell hinnie, döntéseket hoznia arról, hogyan kell élnie, eldöntenie, mit gondol. Az Újszövetség azonban világossá teszi, hogy nem csak egyének vagyunk. Egy közösség része vagyunk. Az egyház opcionális, ugyanazon értelemben, mint a felelősség. Isten lehetővé teszi számunkra, hogy kiválassza a cselekedeteinket. De ez nem jelenti azt, hogy minden választás egyformán hasznos számunkra, vagy hogy mindenki egyenlő Isten akaratával.

Szükségük van a keresztényeknek tanárokra? Az egész Újszövetség azt mutatja, hogy szükségünk van rájuk. Az antiókhiai egyház egyik vezető pozíciója volt a tanítók3,1).

A tanítók egyike azoknak az ajándékoknak, amelyeket a Szentlélek ad az Egyháznak (1. Korinthus 12,28; Efézusi levél 4,11). Pál tanárnak nevezte magát (1. Timótheusz 2,7; Titusz 1,11). A hívőknek sok évnyi hit után is szükségük van tanítókra (Zsid 5,12). James óva intett attól a hittől, hogy mindenki tanító (Jakab 3,1). Felszólalásaiból kitűnik, hogy az Egyháznak általában voltak tanítói.

A keresztényeknek alapos tanításra van szükségük a hit igazságairól. Isten tudja, hogy különböző sebességgel fejlődünk, és hogy különböző területeken vannak erősségeink. Tudja, mert elsősorban ő adta nekünk ezeket az erőket. Nem mindenkinek adja ugyanazt az ajándékot (1. Korinthus 12). Sokkal inkább úgy osztja szét őket, hogy a közjó érdekében dolgozzunk együtt, segítsünk egymásnak, ahelyett, hogy elszakadnánk egymástól és a saját dolgunkat folytatnánk (1. Korinthus 12,7).

Azok a keresztények, akiknek nagyobb képességük van, hogy irgalmasságot mutassanak, némelyeket a lelki megkülönböztetésért, némelyiket fizikailag szolgálnak, néhányat a bátorítást, a koordinációt vagy a tanítást. Minden kereszténynek ugyanolyan értéke van, de az egyenlőség nem jelenti azt, hogy azonos. Különböző képességeink vannak, és bár mindegyik fontos, nem mindegyik azonos. Isten gyermekei, mint a megváltás örökösei, egyenlőek vagyunk. De nem mindegyiknek ugyanaz a munkája van az egyházban. Isten az embereket használja, és az emberi elvárásoknak megfelelően nem terjeszti az ajándékait, ahogy azt akarta.

Tehát Isten az egyház tanárait használja, akik segíthetnek másokat tanulni. Igen, bevallom, hogy földi szervezetként nem mindig választjuk a legtehetségesebbeket, és be is vallom, hogy a tanárok néha hibákat tesznek. Ez azonban nem semmisíti meg az Újszövetség egyértelmű bizonyságát arról, hogy Isten egyháza valójában tanárokkal rendelkezik, hogy ez egy olyan szerep, amelyet a hívők közösségében elvárhatunk.

Bár nem töltünk be saját „tanítói” tisztséget, elvárjuk, hogy legyenek tanítók a gyülekezetben, elvárjuk, hogy lelkipásztoraink tudják, hogyan kell tanítani (1. Timótheusz 3,2; 2 Tim 2,2). Efézusi levélben 4,11 Pál összefoglalja a pásztorokat és a tanárokat egy csoportban, nyelvtanilag úgy nevezi őket, mintha ennek a szerepnek kettős feladata lenne: táplálni és tanítani.

Egy hierarchia?

Az Újszövetség nem ír elő különösebb vezetési hierarchiát az Egyház számára. A jeruzsálemi egyháznak voltak apostolok és vének. Az antiókhiai egyháznak voltak prófétái és tanítói (ApCsel 15,1; 13,1). Az Újszövetség egyes szakaszaiban a vezetők véneknek, mások sáfároknak vagy püspököknek, mások diakónusoknak nevezik őket.4,23; Titusz 1,6-7; Filippiek 1,1; 1. Timótheusz 3,2; Zsidók 13,17). Ezek különböző szavaknak tűnnek ugyanarra a feladatra.

Az Újszövetség nem írja le részletes hierarchiát az apostoloktól a prófétákig, az evangélistákig, a pásztorokig a vénekig, a diakónusokig és a laikusokig. A "róla" szó egyébként sem lesz a legjobb, hiszen ezek mind olyan szolgálati funkciók, amelyeket az egyház megsegítésére hoztak létre. Az Újszövetség azonban arra ösztönzi az embereket, hogy engedelmeskedjenek a gyülekezet vezetőinek, működjenek együtt vezetőikkel (Zsidók 1Kor.3,17). Nem helyénvaló a vak engedelmesség, ahogy a szélsőséges szkepticizmus vagy ellenállás sem.

Pál egy egyszerű hierarchiát ír le, amikor azt mondja Timothynak, hogy az egyházakban véneket nevezzen ki. Apostolként, templomi alapítóként és mentorként Pál Timóteus fölött volt, és maga Timótyának volt joga eldönteni, hogy ki legyen idős vagy diakónus. Ez azonban az Efézus leírása, nem pedig minden jövőbeli egyházi szervezet számára. Nem látunk törekvést arra, hogy minden templomot Jeruzsálembe vagy Antiókhiába vagy Rómába kössünk. Az első évszázadban ez egyébként nem lenne praktikus.

Mit mondhatunk ma az egyházról? Azt mondhatjuk, hogy Isten elvárja, hogy az egyház vezetői legyenek, de nem határozza meg, hogyan hívják fel ezeket a vezetőket, vagy hogyan kell strukturálni őket. Ezeken a részleteken nyitva állt a kormányzásra a változó körülmények között, amelyekben az egyház található. Vezetnünk kell a helyi közösségek vezetőit. De nem számít, hogy mit neveznek: Pierce lelkész, elder Ed, Matson lelkész vagy Sam gyülekezeti szolgája egyaránt elfogadható.

Az Isten világméretű egyházában az általunk tapasztalt körülmények miatt a „püspöki” kormányzási modellt alkalmazzuk (a püspök szó a görög felvigyázó, episkopos szóból származik, amelyet néha püspöknek fordítanak). Hisszük, hogy ez a legjobb módja annak, hogy gyülekezeteink doktrinális szilárdságot és stabilitást érjenek el. A mi püspöki vezetési modellünknek megvannak a maga problémái, de más modelleknek is, mert azok az emberek, akikre ezek mind alapulnak, szintén esendőek. Hiszünk abban, hogy történelmünk és földrajzunk alapján szervezeti stílusunk jobban szolgálhatja tagjainkat, mint egy gyülekezeti vagy presbiteri vezetési modell.

(Vegyük figyelembe, hogy az egyházi vezetés minden modellje, legyen az konszenzens, presbiteriánus vagy püspöki, különböző formákat ölthet.) A püspöki kormányzás formája drasztikusan különbözik a keleti ortodox egyház, az anglikán, a püspöki, a római katolikus vagy a római katolikusoktól. Evangélikus templomok).

Az egyház feje Jézus Krisztus, és az egyház minden vezetőjének törekednie kell arra, hogy minden dologban, személyes életükben és az egyházak életében igyekezzen keresni az akaratukat. A vezetőknek a munkájukban Krisztusnak kell lenniük, vagyis arra kell törekedniük, hogy másokat segítsenek, nem pedig magukat. A helyi egyház nem olyan munkacsoport, amely segíti a lelkész munkáját. Ehelyett a lelkipásztor előmozdítója, hogy segítse a tagokat munkájukban - az evangélium munkájában, a munkában, amit Jézus érdekében kell tennie.

Vének és lelki vezetők

Pál a gyülekezetet egy olyan testülethez hasonlítja, amelynek sok különböző tagja van. Egysége nem a hasonlóságban áll, hanem a közös Istenért és a közös célért való együttműködésben. A különböző tagoknak különböző erősségei vannak, és ezeket mindenki javára kell használnunk (1. Korinthus 12,7).

Az Isten világméretű egyháza általában férfi és női véneket nevez ki lelkipásztori vezetőként. Meghatalmazott útján férfi és női vezetőket is kinevez (akik diakónusoknak is nevezhetők).

Mi a különbség a „felszentelés” és a „felhatalmazás” között? Általában véve a felszentelés nyilvánosabb és állandóbb. Az engedély lehet privát vagy nyilvános, és könnyen visszavonható. A meghatalmazások kevésbé formálisak, és nem újíthatók meg vagy nem ruházhatók át automatikusan. A felszentelést is vissza lehet vonni, de erre csak kivételes esetekben kerül sor.

A Worldwide Church of God nem rendelkezik szabványosított, kimerítő leírással minden egyházi vezetői szerepről. A vének gyakran szolgálnak pásztorként a gyülekezetekben (elsődleges lelkész vagy segéd). A legtöbb prédikál és tanít, de nem mindenki. Vannak, akik az adminisztrációra specializálódtak. Mindegyik a felelős főpásztor (a gyülekezet felvigyázója vagy episzkóposai) felügyelete alatt szolgál képességei szerint.

A gyülekezeti szolgálatvezetők még nagyobb sokszínűséget tükröznek, és (reméljük) mindegyik a gyülekezet szükségleteinek kiszolgálására való képessége szerint szolgál. Az elsődleges felelősséggel rendelkező lelkipásztor ideiglenes vagy határozatlan időre felhatalmazhatja ezeket a vezetőket.

A lelkipásztorok kicsit olyanok, mint egy zenekar vezetői. Nem kényszeríthetik senkit, hogy játsszon a baton, de lehetnek oktató és koordináló. A csoport egésze sokkal jobban fog dolgozni, mivel a játékosok felveszik a megadott karaktereket. A hitközösségünkben a tagok nem tudják meggyújtani lelkészüket. A lelkipásztorokat regionális szinten választják ki és bocsátják ki, amely magában foglalja az Egyesült Államok egyházi igazgatását a helyi vénekkel együttműködve.

Mi van akkor, ha egy tag azt gondolja, hogy egy lelkész alkalmatlan, vagy félrevezeti a bárányt? Itt jön képbe a püspöki irányítási struktúra. A doktrinális vagy vezetési kérdéseket először a lelkipásztorral, majd egy lelkipásztori vezetővel (a kerületi lelkész felvigyázójával vagy püspökségével) kell megbeszélni.

Ahogy az egyházaknak helyi vezetőkre és tanárokra van szükségük, a lelkipásztoroknak vezetőkre és tanárokra is szükségük van. Ezért úgy gondoljuk, hogy az Isten főhadiszállásának globális egyháza fontos szerepet játszik a közösségek szolgálatában. Arra törekszünk, hogy az oktatás, az ötletek, a bátorítás, a felügyelet és a koordináció forrása legyen. Természetesen nem vagyunk tökéletesek, de látjuk benne az általunk adott hivatást. Pontosan erre törekszünk.

Szemeinknek Jézusnak kell lenniük. Munka van számunkra, és sok munka már megtörtént. Dicsérjük meg türelmét, ajándékait és munkáját, amely hozzájárul a növekedésünkhöz.

Joseph Tkach

A templom irányítási struktúrája