Matthew 6: A hegyi prédikáció

393 matthaeus 6 a hegyi prédikációJézus az igazságosság magas színvonaláról tanít, amely megköveteli az igazságosság hozzáállását belül. Zavaró szavakkal figyelmeztet bennünket a haragra, házasságtörésre, esküre és megtorlásra. Azt mondja, még az ellenségeinket is szeretnünk kell (Máté 5). A farizeusok szigorú irányelvekről voltak ismertek, de a mi igazságunknak jobbnak kell lennie, mint a farizeusoké (ami megdöbbentő lehet, ha elfelejtjük, hogy a hegyi beszéd mit ígért korábban az irgalomról). Az igazi igazságosság a szív hozzáállása. Máté evangéliumának hatodik fejezetében azt látjuk, hogy Jézus világossá teszi ezt a kérdést azzal, hogy műsorként elítéli a vallást.

Jótékonyság titokban

„Vigyázz jámborságodra, nehogy az emberek előtt gyakorold, hogy lássák; különben nem lesz jutalmatok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöld azt előtted, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérje őket a nép. Bizony mondom nektek, már megkapták a jutalmukat” (1-2. v.).

Jézus korában voltak emberek, akik a vallásból csináltak showt. Gondoskodtak arról, hogy az emberek észrevegyék jó cselekedeteiket. Sok oldalról kaptak ezért elismerést. Ez minden, amit kapnak, mondja Jézus, mert amit csinálnak, az csak cselekszik. Nem az volt a gondjuk, hogy Istent szolgálják, hanem hogy jól nézzenek ki a közvéleményben; olyan magatartás, amelyet Isten nem fog megjutalmazni. A vallásos magatartás manapság a szószékeken, a hivatalok gyakorlásában, a bibliatanulmányozás vezetésében vagy az egyházi újságok cikkeiben is megmutatkozik. Etetni lehet a szegényeket és hirdetni az evangéliumot. Külsőleg őszinte szolgálatnak tűnik, de a hozzáállás nagyon eltérő lehet. „De amikor alamizsnát adsz, ne tudja meg bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, nehogy alamizsnád elrejtve legyen; és a te Atyád, aki lát titkon, megjutalmaz téged” (3-4. v.).

Természetesen a "kezünk" semmit sem tud a tetteinkről. Jézus egy idiómát használ, hogy azt mondja, hogy az alamizsnát nem mutatják, sem mások javára, sem öndicséretre. Istenért tesszük, nem a saját jóakaratunkért. Nem szó szerint kell érteni, hogy a jótékonykodást titokban kell végezni. Jézus korábban azt mondta, hogy jócselekedeteinknek láthatónak kell lenniük, hogy az emberek dicsérjék Istent (Máté 5,16). A hangsúly a hozzáállásunkon van, nem a külső hatásunkon. Az indítékunk az kell legyen, hogy jó cselekedeteket tegyünk Isten dicsőségére, nem pedig a magunk dicsőségére.

Az ima titokban

Jézus valami hasonlót mondott az imáról: „És amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon állni és imádkozni, hogy lássák őket. Bizony mondom nektek, már megkapták a jutalmukat. De amikor imádkozol, menj be a szekrényedbe, csukd be az ajtót, és imádkozz atyádhoz, aki titokban van; és a te Atyád, aki lát titkon, megjutalmaz téged” (5-6. v.). Jézus nem ad új parancsot a nyilvános ima ellen. Néha még Jézus is nyilvánosan imádkozott. A lényeg az, hogy ne imádkozzunk csak azért, hogy lássunk, és ne kerüljük el az imát, mert félünk a közvéleménytől. Az ima Istent imádja, és nem arra való, hogy jól mutasd be magad.

„És amikor imádkozol, nem sokat fecsegsz, mint a pogányok; mert azt hiszik, meghallgatják őket, ha sok szót használnak. Ezért nem szabad olyannak lenni, mint ők. Mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle” (7-8. v.). Isten ismeri a szükségleteinket, de meg kell kérdeznünk tőle (Filippi levél 4,6) és kitartani (Lukács 18,1-8.). Az ima sikere Istenen múlik, nem rajtunk. Nem kell elérnünk egy bizonyos számú szót, nem kell betartanunk egy minimális időkeretet, sem különleges imahelyzetet, sem szép szavakat nem kell választanunk. Jézus egy mintaimát adott nekünk – az egyszerűség példáját. Útmutatóként szolgálhat. Más terveket is szívesen fogadunk.

„Ezért így imádkozzatok: Mennyei Atyánk! Szenteltessék meg a neved. Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod a földön is, mint a mennyben” (9-10. v.). Ez az ima egyszerű dicsérettel kezdődik – semmi bonyolult, csupán egy olyan vágy kinyilvánítása, hogy Isten tisztelje, és hogy az emberek fogékonyak legyenek az Ő akaratára. „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” (11. v.). Ezennel elismerjük, hogy életünk mindenható Atyánktól függ. Bár elmegyünk egy boltba kenyeret és egyéb dolgokat vásárolni, emlékeznünk kell arra, hogy Isten az, aki ezt lehetővé teszi. Minden nap függünk tőle. „És bocsásd meg a mi adósainkat, miképpen mi is megbocsátunk adósainknak. És ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól” (12-13. v.). Nemcsak élelemre van szükségünk, hanem Istennel való kapcsolatra is – ezt a kapcsolatot gyakran elhanyagoljuk, és ezért van szükségünk gyakran megbocsátásra. Ez az ima arra is emlékeztet bennünket, hogy mutassunk irgalmat másoknak, amikor arra kérjük Istent, hogy könyörüljön rajtunk. Nem vagyunk mindannyian spirituális óriások – isteni segítségre van szükségünk, hogy ellenálljunk a kísértésnek.

Jézus itt fejezi be az imát, és végül ismét rámutat arra, hogy kötelességünk megbocsátani egymásnak. Minél jobban megértjük, milyen jó Isten, és milyen nagyok a kudarcaink, annál jobban megértjük, hogy szükségünk van irgalomra és hajlandóságra, hogy megbocsássunk másoknak (14-15. vers). Ez most figyelmeztetésnek tűnik: "Nem teszem ezt, amíg meg nem tetted." Egy nagy probléma ez: az emberek nem túl jók a megbocsátásban. Egyikünk sem tökéletes, és senki sem bocsát meg tökéletesen. Jézus olyasmit kér tőlünk, amit még Isten sem tenne meg? Elképzelhető, hogy nekünk feltétel nélkül meg kell bocsátanunk másoknak, miközben ő feltételhez kötötte a megbocsátását? Ha Isten a megbocsátását a mi megbocsátásunktól tenné függővé, és mi is ezt tennénk, addig nem bocsátanánk meg másoknak, amíg ők meg nem bocsátanak. Egy végtelen sorba állnánk, ami nem mozdul. Ha a mi megbocsátásunk azon alapul, hogy megbocsátunk másoknak, akkor üdvösségünk attól függ, hogy mit teszünk – a cselekedeteinken. Ezért teológiailag és gyakorlatilag is gondunk van Máté olvasásakor 6,14Vedd szó szerint a -15-öt. Ezen a ponton hozzátehetjük, hogy Jézus meghalt a bűneinkért, mielőtt még megszülettünk. A Szentírás azt mondja, hogy a mi bűneinket a keresztre szegezte, és az egész világot megbékítette önmagával.

Egyrészt a Máté 6 azt tanítja nekünk, hogy megbocsátásunk feltételesnek tűnik. Másrészt a Szentírás azt tanítja nekünk, hogy bűneink már meg vannak bocsátva - ami magában foglalja a megbocsátás elhanyagolásának bűnét is. Hogyan lehet ezt a két elképzelést összeegyeztetni? Vagy félreértettük az egyik vagy a másik oldal verseit. Most további érvet fűzhetünk azokhoz a megfontolásokhoz, amelyek szerint Jézus gyakran használta a túlzás elemét beszélgetéseiben. Ha a szemed elcsábít, tépd ki. Amikor imádkozol, menj be a kis szobádba (de Jézus nem mindig imádkozott a házban). Amikor a rászorulóknak adsz, ne hagyd, hogy a bal kezed tudja, mit tesz a jobboldal. Ne állj szembe egy gonosz emberrel (de Pál igen). Ne mondjon többet, mint igen vagy nem (de Pál igen). Nem szabad senkit apának nevezni - és mégis, mindannyian igen.

Ebből láthatjuk, hogy Máténál 6,14-15 A túlzás másik példáját alkalmazták. Ez nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk – Jézus rá akart mutatni a másoknak való megbocsátás fontosságára. Ha azt akarjuk, hogy Isten megbocsásson nekünk, akkor nekünk is meg kell bocsátanunk másoknak. Ha egy olyan királyságban akarunk élni, ahol megbocsátást kaptunk, akkor ugyanígy kell élnünk. Ahogyan arra vágyunk, hogy Isten szeressen bennünket, úgy szeressük embertársainkat. Ha ebben kudarcot vallunk, az nem változtatja Isten természetét szeretetté. Az igazság az, hogy ha azt akarjuk, hogy szeressenek, akkor tennünk kell. Bár úgy hangzik, hogy mindez egy előfeltétel teljesülésétől függ, az elhangzottak célja a szeretet és a megbocsátás ösztönzése. Pál ezt úgy fogalmazta meg, mint egy utasítást: „Tűrjetek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen; amint az Úr megbocsátott nektek, úgy bocsássatok meg nektek is” (Kolossé 3,13). Ez egy példa; ez nem követelmény.

Az Úr imájában mindennapi kenyerünket kérjük, annak ellenére, hogy (a legtöbb esetben) már a házban van. Hasonló módon bocsánatot kérünk, annak ellenére, hogy már megkaptuk. Ez a beismerés, hogy valamit rosszul csináltunk, és ez befolyásolja az Istennel való kapcsolatunkat, de azzal a bizalommal, hogy Ő kész megbocsátani. Része annak, hogy mit jelent várni az üdvösséget ajándékként, nem pedig olyasmit, amit érdemeinkkel megérdemelhetünk.

A böjtölés titokban

Jézus egy másik vallásos viselkedésről beszél: „Amikor böjtölsz, ne nézz savanyúnak, mint a képmutatók; mert álcázzák arcukat, hogy böjtjükkel megmutassák magukat az emberek előtt. Bizony mondom nektek, már megkapták a jutalmukat. Amikor pedig böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne az embereknek mutasd böjtölni, hanem a te Atyádnak, aki titokban van; és a te Atyád, aki lát titkon, megjutalmaz téged” (16-18. v.). Amikor böjtölünk, megmossuk és fésüljük a hajunkat, mint mindig, hiszen Isten elé állunk, és nem azért, hogy lenyűgözzük az embereket. A hangsúly ismét az attitűdön van; nem arról van szó, hogy böjtöléssel fel kell hívni a figyelmet. Ha valaki megkérdezi tőlünk, hogy böjtölünk-e, akkor őszintén válaszolhatunk – de soha ne reménykedjünk, hogy megkérdezik. Célunk nem a figyelem felkeltése, hanem az Isten közelségének keresése.

Jézus mindhárom témában ugyanarra a pontra mutat rá. Akár alamizsnát adunk, akár imádkozunk, akár böjtölünk, ez „titokban” történik. Nem törekszünk lenyűgözni az embereket, de nem is bújunk el előlük. Egyedül Istent szolgáljuk és tiszteljük. Megjutalmaz minket. A jutalom, akárcsak a mi tevékenységünk, titkos lehet. Valóságos, és az ő isteni jósága szerint történik.

Kincsek az égen

Koncentráljunk Isten tetszésére. Tegyük meg az akaratát, és becsüljük többre jutalmait, mint e világ mulandó jutalmait. A nyilvános dicséret a jutalom mulandó formája. Jézus itt a fizikai dolgok mulandóságáról beszél. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda felemészti, és ahol a tolvajok betörnek és ellopják. De gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol a moly és a rozsda nem eszik, és a tolvajok nem törnek be és nem lopnak” (19-20. v.). A világi gazdagság rövid életű. Jézus azt tanácsolja, hogy válasszunk jobb befektetési stratégiát – keressük Isten maradandó értékeit csendes jótékonykodással, észrevétlen imával és titkos böjttel.

Ha Jézust túlságosan szó szerint vesszük, azt gondolhatnánk, hogy tiltakozik a nyugdíjcélú megtakarítás ellen. De valójában a szívünkről van szó – amit értékesnek tartunk. Többre kell becsülnünk a mennyei jutalmakat, mint világi megtakarításainkat. „Mert ahol a te kincsed van, ott a szíved is” (21. v.). Ha értékesnek tartjuk azokat a dolgokat, amelyeket Isten kincsnek tart, akkor a szívünk irányítja viselkedésünket is.

„A szem a test fénye. Ha a szemed tiszta, az egész tested könnyű lesz. De ha a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, mily nagy lesz a sötétség!” (22-23. v.). Nyilvánvalóan Jézus korának egy közmondását használja, és a pénz mohóságára alkalmazza. Ha olyan dolgokat nézünk, amelyek a megfelelő módon tartoznak, látni fogjuk a lehetőségeket arra, hogy jót tegyünk és nagylelkűek legyünk. Ha azonban önzők és féltékenyek vagyunk, erkölcsi sötétségbe kerülünk – amit a függőségeink megrontottak. Mit keresünk az életünkben – venni vagy adni? A bankszámláink úgy vannak beállítva, hogy minket szolgáljanak, vagy lehetővé teszik mások kiszolgálását? Céljaink jóra vezetnek, vagy megrontanak bennünket. Ha bensőnk romlott, ha csak ennek a világnak a jutalmát keressük, akkor valóban korruptak vagyunk. Mi motivál minket? Ez a pénz vagy Isten? „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy az egyiket gyűlöli, a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (24. v.). Nem szolgálhatjuk egyszerre Istent és a közvéleményt. Istent egyedül és verseny nélkül kell szolgálnunk.

Hogyan „szolgálhatná” az ember a mammont? Azzal, hogy elhiszi, hogy a pénz boldoggá teszi, rendkívül erősnek tűnik tőle, és nagy értéket tud tulajdonítani neki. Ezek az értékelések jobban megfelelnek Istennek. Ő az, aki boldogságot adhat nekünk, ő a biztonság és az élet igazi forrása; ő az az erő, amely a legjobban tud nekünk segíteni. Mindenekelőtt őt kell becsülnünk és tisztelnünk, mert ő az első.

Az igazi biztonság

„Ezért azt mondom nektek, ne aggódjatok amiatt, hogy mit egyetek és igyatok; ... mit fogsz viselni. A pogányok mindezt keresik. Mert tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van” (25-32. v.). Isten jó Atya, és gondoskodni fog rólunk, amikor életünkben Ő a legfőbb. Nem kell törődnünk az emberek véleményével, és nem kell aggódnunk a pénz vagy a javak miatt. „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind a tiétek lesz.” (33. v.) Elég sokáig fogunk élni, lesz elég élelmünk, gondoskodunk rólunk, ha szeretjük Istent.

Michael Morrison


pdfMáté 6: A hegyi beszéd (3)